Machiavelli öröksége a mai vezetési kultúrában

Posted on 18. feb, 2013 by in középvezetői tréning, vezetői tréning

A vezetéssel foglalkozó könyvek döntő többsége az USA-ból származik, ezért különös figyelemmel kísérem a Magyarországon élő, magyar emberek által írt vezetői könyveket.  Nagy érdeklődéssel vettem a kezembe dr. Horváth Imre jogász, a PTE Állam- és Jogtudományi Kar Közigazgatási Jogi Tanszékének oktatója által írt „Az érvényesülés útján – Ha tábornok vagy, parancsaidra várnak tisztjeid” című könyvet, amely, ha jól értem, a jogászok vezetői felkészítését szolgálja.

A könyv számomra a legnagyobb felismerést azzal hozta, hogy megértettem, a mi kultúránkban milyen mély gyökeret vert a firenzei Niccolo Machiavelli (1496-1527) „A fejedelem” című könyve. Meggyőződésem, hogy az olvasóknak ismerősen fognak csengeni a könyv egyes gondolatai:

  • A látszat legalább olyan fontos, mint a valóság.
  • A fejedelemnek kegyesnek, hűségesnek, emberségesnek, őszintének, vallásosnak kell látszani és annak kell lenni, de lélekben mindig fel kell készülni az ellenkezőjére is, hogyha a szükség úgy kívánja, eszerint tudjon cselekedni.
  • Sohasem bízhat meg alattvalóiban.
  • A fejedelem másra bízza a kellemetlen dolgokat, például a büntetések kiszabását, a kegyelmet azonban személyesen gyakorolja.
  • A hatalom gyakorlása során az uralkodónak a róka és az oroszán tulajdonságait kell egyesítenie.
  • Minden olyan módszer és eszköz, amely a győzelmet elősegíti megengedhető, és független annak morális megítélésétől.

A politika nem szakterületem, így nem akarom megítélni, hogy ezek a tanok mennyire hatják át a mai politikai kultúrát. Mint tréner azt tapasztalom, hogy az üzleti vezetők körében eléggé erősen élnek a machiavellista hagyományok. Azt tapasztalom, hogy az üzleti élet vezetőinek (az eredmények, a „győzelem” mellett) mennyire nehéz a munkatársak igényeire, szükségleteire figyelni. E mellett azt is tapasztalom, hogy a munkatársaknak mennyire nehéz kitanulni abból, hogy „nem gondolkodom, majd megmondják, mit kell tennem”. A vezetők tele vannak azzal a panasszal, hogy a munkatársak nem eléggé lojálisak, nem eléggé becsülik meg a munkahelyüket, nem eléggé „húznak”, nem kezdeményezőek. A munkatársak szintén tele vannak panasszal, hogy kihasználják őket, hogy nem hallgatják meg a véleményüket, hogy olyan dolgokat kell csinálniuk, amiről eleve tudják, hogy annak nem lesz hatása. A helyzetet még bonyolultabbá teszi, hogy a vezetők és munkatársaik is gyors csodát várnak minden egyes tréningtől. (Tisztelet a kivételnek!)

Ilyen környezetben érthető, miért vernek nehezen gyökeret (és váltanak ki néha kifejezett ellenszenvet) a motiváció 2.0, a lapítsd le a piramist, a felhatalmazó vezető, a vezető mint edző, a tanuló szervezet, vagyis az USA-ban oly népszerű elméletek.

Mit lehet tenni? A mi tréneri módszerünk egyértelmű. Bárhol dolgozunk, elsődleges feladatunk megérteni azt a helyzetet, amelybe belecsöppentünk. A megértés után egyedi igényekre dolgozunk ki egyedi fejlesztési programot, amely bizony sok eseten az USA-ban kidolgozott módszereket is tartalmaz, de e módszereket, elméleteket, mindig a hazai körülményekhez, a megrendelők igényeihez igazítjuk.

Megosztás:
FacebookLinkedInTwitterGoogle+WhatsAppBlogger PostEmail

A sorban állás pszichológiája és a bizalom

Posted on 22. jan, 2013 by in együttműködési tréning, fenntartható fejlődés tréning, tárgyalástechnikai tréning

Postán maradó levelemért mentem le a városunkban erre kijelölt postahivatalba. Évek óta odajárok és tudom, melyik sorba kell állni. Természetesen a leghosszabba. A Magyar Posta dicséretére legyen mondva, észrevették ezt a problémát, és úgy alakították át a rendszerüket, hogy minden ablaknál minden tevékenységet tudjanak az ügyfélszolgálatosok végezni. Ennek ellenére abban a sorban, ami régen a postán maradó küldemények sora volt kígyózott a sor, legalább 15-en álltunk a sorban, miközben a többi ablaknál senki sem volt. Az ügyfélszolgálatosok ki kiabáltak, hogy minden ablakhoz lehet menni, de a sorból senkinek sem akaródzott kilépni. Mi lesz, ha itt hagyom a soromat és még sem lehet az ügyemet más ablaknál intézni? Akkor biztos nem tudok visszaállni a helyemre! – mondta a sor egyik nagyhangú sorban állója a többiek hangos „úgy van” kiáltása kíséretében!

A sorban állók nem bíztak abban, hogy amit ígértek az ügyfélszolgálatosok, az valóban úgy is van!

Érdekes jelenség a bizalom. Lassan alakul ki és könnyű elveszíteni. Bizalom nélkül nincs együttműködés sem a családon belül, sem az üzleti életben, sem a nemzetek között. Bakacsi Gyula professzor „Együttműködni nem kell, hanem érdemes” című cikkében bemutatja, hogy hazánkban a világon az egyik legalacsonyabb szintű az intézményekbe vetett bizalom.

Annak, aki meg akarja érteni a bizalom természetét és annak fontosságát az együttműködésben, javasoljuk a “Nekem! Többet! Most!” és A tenger urai című játékunkat és a Győzelmi stratégia vesztesek nélkül című tárgyalástechnikai tréningünket.

Megosztás:
FacebookLinkedInTwitterGoogle+WhatsAppBlogger PostEmail

A legjobb megoldások azok, amiket a közösség talál magának!

Posted on 23. okt, 2012 by in coaching, csapatcoaching, teamcoaching

A fenti megállapítást egy csapatcoaching során hallottam a résztvevőktől. Mint coach teljesen egyetértek vele. A mi munkánk lényege pont az, hogy segítsük a csapatokat, közösségeket abban, hogy problémáikra, kihívásaikra megtalálják a saját válaszaikat. Egy külsős szakértő, akármennyire is tapasztalt, nem tudja teljes egészében átlátni azt a bonyolult rendszert, amelyben egy csapat, egy közösség működik. Mindezt egy coach sem látja át, ezért célja, annak a folyamatnak a moderálása, amelyben a csapat megtalálja saját válaszait. Az alkotás öröme és a kidolgozott válasz a csapaté, így sokkal elkötelezettebb annak megvalósításában.

Tapasztalataim szerint legtöbbször a vezetők azok, akik nem hisznek abban, hogy csapatuk képes a fejlődésre, ezért minket, mint külsős szakértőket kérnek fel arra, hogy világítsunk rá a csapat hibáira, mondjuk meg, mit tesznek rosszul. Ilyen felkérésekkor ajánljuk a csapatcoachingot. A coaching során az alkotás és az együttmunkálkodás öröméhez kívánjuk hozzásegíteni a csapatokat. Ahhoz, hogy maguk fogalmazzák meg céljaikat, figyeljék és avatkozzanak be, ha a céljaiktól eltérnének, legyen fegyelmük a konstruktív vitákhoz, amelyek során kiérlelik maguknak a megoldásokat.

1956. október 23-án egy egész ország fejezte ki azon akaratát, hogy ne kívülről szabják meg, hogyan éljen, hogyan gondolkodjon! Azonban nemcsak egy ország, egy ország kormánya nem szereti, ha megmondják neki, mit csináljon! Nem szeretik az országon belüli közösségek sem, ha erőnek erejével akarják őket megváltoztatni, megnevelni, még ha jó szándékkal teszik is.

Töretlenül bízom a coaching szellemiségében, abban, hogy nem az észosztásra, hanem az észmozgatásra van szükség! Ne feledjük, a nemzetközi szakirodalom szerint a coaching szó a magyar Kocs falu és az ott készülő kocsi nevéből származik. Nőjünk fel a feladathoz!

Megosztás:
FacebookLinkedInTwitterGoogle+WhatsAppBlogger PostEmail

Megszoksz vagy megszöksz vezetés

Posted on 20. máj, 2012 by in középvezetői tréning, vezetői tréning

Újból divatja lett a megszoksz vagy megszöksz vezetői stílusnak. A vezető megmondja, mit kell tenni, a munkatárs pedig megteszi. Ha nem tetszik, el lehet menni ….

Az átkos rendszerben ez volt az elterjedt vezetői gyakorlat. Ma azonban lényegében más helyzetben vagyunk. Ma a tehetséges dolgozóknak van hova menni. Tavaly pl. 40.000 mentek hazánkból Németországba. Gondolom, akik elmentek, nem azok voltak, akik pályázatok révén akarnak megélni, hanem, akik saját sorsukat kezükbe akarják venni.

Én szeretek itt Pécsett élni, maradnék is még. Makacsul próbálom terjeszteni a world class vezetői ismereteket elsősorban középvezetőknek. A felső vezetők már mindent tudnak!

Megosztás:
FacebookLinkedInTwitterGoogle+WhatsAppBlogger PostEmail

Beülsz a hátsó sorba és befogod a pofádat!

Posted on 30. ápr, 2012 by in együttműködési tréning, fizikai dolgozók tréningje

Egy fizikai munkát végző brigádnak tartott jókedvű csapatnap után többen mosolyogva bevallották, hogy asszonyaik reggel a címbeli utasítással engedték el őket a tréningre. Az utasítás mögötti nyilvánvaló félelem az volt, nehogy olyat mondjon az ember, ami nem tetszik a főnökének, mert akkor elvesztheti az állását.

Az eset nem egyedi, baráti körben is egyre többet hallom, hogy a munkahelyeken színészkedni kell, a véleményeket nem lehet őszintén elmondani, bólogatni kell a hozzá nem értő vezetőknek. 20 év tréneri múlttal magam mögött, álmomban sem gondoltam volna, hogy ide jutunk …

Úgy néz ki, megint divatja lett a kemény vezetői stílusnak, annak, hogy az emberekből úgy lehet a legtöbbet kihozni, ha félelemben tartjuk őket, állandóan ellenőrizzük, mit csinálnak, a hibáikat drasztikusan megtoroljuk, nyilvánosan megalázzuk őket.

Csak megerősíteni tudom korábbi nézeteimet. A vezetés egy számtalan buktatóval járó szakma, amit meg kell tanulni. Úgy néz ki, ebben sincs rövid út!

Elmondjam a véleményem vagy fogjam be a pofámat

Megosztás:
FacebookLinkedInTwitterGoogle+WhatsAppBlogger PostEmail

Drámai képet fest a magyar fiatalok vállalkozói hajlandósága!

Posted on 25. ápr, 2012 by in vezetői tréning

Ezt írja egyik vezető gazdasági újságunk. Magyarországon 100-ból 3-4 fiatal lenne vállalkozó, míg az európai fiatalok 45 %-a adná a fejét vállalkozásra. A hazai szakértők azt látják megoldásnak, hogy az oktatásban nagyobb szerepet kapjon a vállalkozói ismeretek oktatása.

Én kétlem, hogy ez célravezető megoldás. A mai fiatalok okosak és mindenféle oktatás nélkül el tudják dönteni, érdemes-e vállalkozniuk, illetve, hogy milyen életpályát érdemes választaniuk.

Az én fiam, ha utána jár, akkor megtudja, hogy a dédapja vállalkozó volt, de mindenét elvette az állam, mondván attól kell elvenni, akinek van. A nagyapja vállalkozott volna, de olyan időben élt, amikor nem kellett a különcködés, az ötlet. Egész életében megmondták, mit csináljon. Az apja, anyja vállalkozó lett, de hiába szeretik a munkájukat, az ügyfeleiket, hiába próbálják nekik a legjobb minőséget adni, az üzleti sikerhez nem ez a fő szempont.

Biztos vagyok benne, a fiam el tudja dönteni, mit csináljon egy olyan világban, ami szerencsére nyitott. Döntéséhez minden bizonnyal hozzá fog járulni, hogy az egyik barátjának az apja Angliába jár dolgozni, a másiknak Németországba, a harmadiknak pedig Olaszországba.  A szomszéd kislány manöken a távol keleten, a karatés edzőteremben pedig rendszeresen találkozhat és haverkodhat külföldiekkel.

Bízom a fiamban, abban, hogy megtalálja a számára legjobb életpályát és azt a környezetet, ahol meg tudja valósítani álmait, céljait.

Megosztás:
FacebookLinkedInTwitterGoogle+WhatsAppBlogger PostEmail