Túl a csapatépítésen

A csapat nem hasonlítható egy géphez, amelynek elemei bármikor kicserélhetőek, hanem egy élő, dinamikus rendszer, kimondott és ki nem mondott szabályokkal, tervekkel, vakfoltokkal, elvárásokkal, hangulatokkal.

A csapat látszólag egyénekből áll, egyéni személyiségjegyekkel, egyéni célokkal és tervekkel. Ezekből az egyénekből azonban a kapcsolatok és interakciók révén összeálló csapat teljesen más minőséget képvisel, mint ami az egyénekből kiolvasható. A hatékony teamcoaching erre a más minőségre, az egész csapatra mint rendszerre fókuszál, valamint a tagok közötti kapcsolatokra. A teamcoaching így tehát több annál, mint az egyes személyek fejlesztése annak érdekében, hogy jobb csapattagok legyenek.

A csapatcoaching célja

A csapatcoaching célja, hogy a csapat eredményessége érdekében fejlessze a tagok együttműködését, egy csapatban való munkálkodását, úgy, hogy miközben a csapat felkészülten és tudatosan figyel saját céljaira, képes legyen a szervezet egészének céljait is figyelembe venni.
További célja, hogy közös értelmezést alakítsanak ki a hálószerűen működő szervezetek újszerű együttműködési, kommunikációs törvényszerűségeiről.

A csapatcoaching lehetőséget ad a csapatnak, a csapattagoknak arra, hogy:

  • Összegyűjtsék erőforrásaikat a múltból.
  • Közös értelmezést alakítsanak ki a környezetről, amelyben munkálkodnak.
  • Meghatározzák, hogyan kívánnak együttmunkálkodni a jövőben.
  • A coaching arra is lehetőséget ad, hogy a csapat kiszakadva a mindennapi környezetéből jól érezze magát, feltöltődjön energiával.

A coaching során a tréner feladata, hogy tudásával, módszereivel, eszközeivel segítse, támogassa, hogy a csapat maga tudja megfogalmazni céljait, problémáit, a siker előtt álló akadályait és azokat maga tudja megoldani. Segítse, hogy a csapattagok fragmentált percepcióiból, gondolkodásából – amellett, hogy mindenki megtarthatja saját identitását – egy közös, koherens jövőkép alakuljon ki.
A tréner feladata továbbá, hogy megismerve a csapatot, egy tervet javasoljon a csapat folyamatos és tudatos fejlesztése érdekében.

Milyen esetekben javasoljuk a csapatcoachingot?

  • Amikor a csapat útkeresési fázisban van.
  • Amikor a csapat sikeres, de már keresi a további lehetőségeket.
  • Amikor mérföldkövekhez ér, és szeretné áttekinteni a megtett utat, valamint az előtte álló kihívásokat.
  • A mikor a tagok különböző nézeteit, véleményeit nem tudják sikeresen ütköztetni, összeegyeztetni.

A csapatcoaching keretei

Létszám:   Kb. 3-30 fő.
Időtartam: 1 – 1,5 nap.

Öltözék:    Kérjük a résztvevőket, hogy sportos öltözékben vegyenek részt a programon.

Hívjon bennünket vagy írjon nekünk, hogy kidolgozhassuk az Ön cége, csapata számára legkedvezőbb programot!
Telefon: Héder Sándor +36-30-9578-515
E-mail: forlong@t-online.hu

Megosztás:
FacebookLinkedInTwitterGoogle+WhatsAppBlogger PostEmail