Teamcoaching Marco Buschmannal

Posted on 29. sze, 2015 by in coaching, csapatcoaching, teamcoaching

A Coaching Határok Nélkül ismét nagyszerű programmal kedveskedett a hazai coachoknak. Marco Buschmann két napos programban osztotta meg velünk tapasztalatait. Számomra a legérdekesebb rész az volt, hogy megismertük  az energiaszint fogalmát, valamint azt is, hogy mit tudunk tenni, hogy a csapat a negatív energia szintjéről eljusson a pozitív energia szintjére, hogy kiváló teljesítményt érhessen el.

Marco Buschman

Megosztás:
FacebookLinkedInTwitterGoogle+WhatsAppBlogger PostEmail

Balesetnek, botránynak kell bekövetkeznie!

Posted on 29. dec, 2014 by in csapatcoaching, vezetői tréning

Balesetnek, botránynak kell bekövetkeznie, hogy változás legyen – gyakran hallom ezt a mondatot különböző cégeknél tartott tréningjeinken. A jelenség mögött legtöbbször a vezetők hozzáértésének hiányát, néha pedig szándékos közönyét látják a munkatársak.

Daniel Gilbert TED-es előadásában amellett érvel, hogy az elménket az evolúció arra tanította, hogy a hangos eseményekre figyeljen, és mindig azzal a gyanúperrel éljen, hogy a problémák, veszélyek, katasztrófák mögött valamely embertársunk ármánya húzódik meg!

Ki ne emlékezne, hogy eltűnt egy maláj utasszállító repülő több mint 200 utassal! A hír rendszeresen szerepel a médiában. Az viszont elkerüli a média, az emberek figyelmét, hogy hányan halnak meg egy évben a globális felmelegedés okozta változások miatt. Nos, ez a szám minden évben milliós nagyságrendű – a számok a holokauszt nagyságrendjét is elérik-, de mivel a globális felmelegedés okozta változás lassú, azért ezt nem érzékeljük veszélyként.

A másik ok, ami miatt nem tekintjük veszélynek a globális felmelegedést, hogy nem köthető egy szakállas, turbános emberhez. Ha így lenne, a világ terrorelhárítói már sürgölődnének likvidálásán!

Akit érdekel az előadás, itt találja a linket!

Megosztás:
FacebookLinkedInTwitterGoogle+WhatsAppBlogger PostEmail

Hogyan alakulhat ki az érett személyiség?

Posted on 18. feb, 2014 by in coaching, teamcoaching

Először is hogyan nem alakul ki az érett személyiség? Papolással, kényszerrel biztos nem tudunk érett személyiséget nevelni. A biológiai érés automatikus folyamat, de az érett személyiség kialakulása nem megy magától. Ahhoz szükségeltetik egy környezet, és az, hogy az egyén maga is tegyen azért, hogy érett felnőtté váljon! Az érett személyiség kialakulásához érett szülőkre, érett pedagógusokra, érett munkahelyi és politikai vezetőkre lenne szükség. Akinek ez nem jutott ki, az se keseredjen el, hisz az egyén maga is tehet azért, hogy érett személyisége legyen. Előveheti Berentés Éva Érett személyiség könyvét, hogy meg tudja, hol áll az úton, és a megszerzett tudás birtokában még tudatosabban fejlesztheti önmagát. Ha eljutott egy szintre, akkor már a környezetében lévőket is tudja segíteni az érett személyiséggé válás útján.

Hogyan? Először is környezetével jó, bensőséges kapcsolatokat alakít ki, majd hozzájárul, hogy a környezetükben lévők elsősorban saját tapasztalataik révén fejlődjenek. Abban is nagyban segítségükre lehet, hogy segít feldolgozni a megszerzett tapasztalatokat és a tapasztalatok birtokában az újabb célok kitűzését. Felnőttképzéssel foglalkozó szakemberként azt remélem, hogy a munkahelyi coaching, a csapatcoaching az érett személyiségek kialakulásában egy csendes, szinte láthatatlan forradalmat indíthat el.

Megosztás:
FacebookLinkedInTwitterGoogle+WhatsAppBlogger PostEmail

Az a világod, amire figyelsz!

Posted on 02. dec, 2013 by in csapatcoaching, csapatépítő tréning

Ezt a bölcsességet nem más, mint Gui Gon Jinn mondta a Csillagok háborújában. Úgy tűnik, igaza van a mesternek.

Az elmúlt időszakban több különböző méretű, kultúrájú cégnél volt csapatépítési, csapatcoaching programom. Ami közös volt a csapatok működésében, hogy amikor nem megy a csapatmunka, akkor a csapattagok saját (a legtöbbször jogos) sérelmeikkel vannak elfoglalva, azon zsörtölődnek, hogy a másik csapattag nem azt csinálja, amit szerintük kellene, vagyis befelé, magukra figyelnek.

Amikor viszont kiváló a csapatmunka, akkor a csapattagok kifelé figyelnek:

  • a céljaikra, az aktuális feladataikra
  • egymásra, egymás önkéntes segítésére
  • az ügyfeleikre, arra, kit szolgálnak munkájukkal.

Nos, sok múlik azon, hogy mire figyelünk! A jól működő csapatmunka nemcsak a cég érdeke. Amikor jól működik a csapat, a csapattagok jól érzik magukat, gyorsabban megy az idő, kevésbé fáradnak el. 

Megosztás:
FacebookLinkedInTwitterGoogle+WhatsAppBlogger PostEmail

Minden csapat megízlelheti a siker ízét!

Posted on 06. aug, 2013 by in csapatcoaching

Fantasztikus teljesítményre volt képes a férfi és a női vízilabda válogatott! Gratulálunk!

Felvetődik a kérdés, hogy minden csapat megízlelheti-e a siker ízét. Meggyőződésem, hogy igen! Azonban a sikerért keményen meg kell dolgozni.

Ahogy a sportban, úgy az üzleti életben sem lehet egy csapat sikeres,

  • anélkül hogy nagyon akarná a győzelmet,
  • hogy minden fontos eseményre alaposan felkészüljön,
  • mind a sikert, mind a kudarcot feldolgozza, tanuljon belőle,
  • ne rágódjon a kudarcon, hanem a következő feladatra koncentráljon,
  • a siker birtokában se álljon le az edzéssel, a fejlődéssel.

Mit tanulhatnak az üzleti élet csapatai a sportcsapatoktól? Az én tapasztalatom szerint leginkább azt, hogyan kell időt szánnia a csapatnak saját magára. Hasonlattal élve, az üzleti élet csapatai állandóan játsszák a mérkőzéseket és nagyon ritkán szánnak időt arra, hogy elemezzék a történéseket, tanuljanak és erőt gyűjtsenek azokból. Pedig megéri!

Megosztás:
FacebookLinkedInTwitterGoogle+WhatsAppBlogger PostEmail

A felelősség csak a Tiéd, de nem vagy egyedül!

Posted on 09. jan, 2013 by in coaching, csapatcoaching

A kisvállalkozások vezetői maguk döntenek cégük kisebb-nagyobb ügyeiben és döntéseik minden következményéért ők felelnek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyedül kell lenniük, magányos harcosoknak kell érezniük magukat. Ennek jó példája a PBKIK által szervezett EXTRA program, amelyben az exportálni kívánó kisvállalkozások professzionális segítséget kaptak ahhoz, hogy tudatosan belevághassanak az export tevékenységbe. A segítségnyújtás, nyugati bevált gyakorlat szerint, kiegészült a résztevők számára biztosított egyéni coachinggal. Mi is ez a coaching?Mielőtt belevágok a fogalom tisztázásába, hadd kérdezzem meg Önt, kedves kisvállalkozó!

  • Volt-e már olyan helyzetben, amikor valójában több tudásra, ismeretre nem volt szüksége, de valahogy mégsem vágott bele abba, amit korábban elhatározott?
  • Amikor többször átgondolta, mit is kell tennie, hogyan kell döntenie, de nem volt elégedett a tervével?
  • Amikor az eszével tudta, mit kell tennie, de valahogy mégsem volt kedve, ereje belevágni abba, amit kigondolt?
  • Amikor úgy érezte, hogy többedszerre lép ugyanabba a folyóba, hiába határozta el, hogy legközelebb nem fog.

Ezekben a helyzetekben ugyanúgy nem segít a kívülről jövő tanács, mint amikor az anyósunk mondja meg, hogy mit kellene tennünk, vagy a call centeres ügyintéző tanácsolja, hogy ne idegeskedjünk! Ilyenkor van szükségünk… Read More…

Megosztás:
FacebookLinkedInTwitterGoogle+WhatsAppBlogger PostEmail